A szép és esztétikus megjelenés igenis fontos. Éppen ezért én ha nem is hetente, de havonta azért eljárok szépségszalonba, hogy egy kicsit kényeztessenek. Van is egy törzshelyem, amit nagyon szeretek mert környezetbarát termékeket használnak. Nemrég azonban bezártak egy kis időre, hogy egy rövid felújítást követően még jobban hozzájáruljanak a Föld védelméhez.

Az egyik ismerősömtől hallottam először a Napelemrendszer.info honlapjáról, amikor úgy döntöttem, hogy leváltom a hagyományos autómat elektromosra. A Napelemrendszer.info oldalán nagyon sok hasznos információt tudtam meg a napenergiáról, a napelem rendszerről és persze az elektromos autókról is. El is határoztam, hogy ha már úgyis elektromos autóm lesz akkor itt az ideje, hogy egy napelem rendszerbe is befektessek. Kitöltöttem a Napelemrendszer.info-n az űrlapot, hogy minél előbb elkezdhessük a munkálatokat. Már az nagyon rokonszenves volt, hogy nem kellett heteket várnom a válaszra, már másnap megcsörrent a telefon. A Napelemrendszer.info munkatársa azt mondta, hogy először mindenképpen szükség van egy előzetes felmérésre, ami persze ingyenes. Ugyanis nagyon fontos, hogy a házam tetőszerkezete alkalmas-e arra, hogy napelem paneleket szereljenek rá. Emellett az is fontos, hogy milyen a ház tájolása, a tető dőlésszöge és, hogy vannak-e árnyékoló tényezők a közelben.

Megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor jönnének megvizsgálni az előbb említett szempontokat. A megbeszélt időpontban meg is érkezett a Napelemrendszer.info kollégája és megkezdte a felmérést. Miután végzett még megkérdezte, hogy pontosan mennyi most az elektromos fogyasztásom és tervezek-e ezen változtatni. Mondtam neki, hogy most tervezek elektromos autót venni és szeretném ha olyan napelem rendszerem lenne, amivel tudom majd tölteni azt otthon is. Azt mondta, hogy ez nem akadály, akkor úgy lesz majd megtervezve és kivitelezve a berendezés.

A napenergia megszépít

A napelem rendszerem telepítése menetrendszerűen zajlott, úgyhogy nagyon elégedett voltam a Napelemrendszer.info szolgáltatásaival. Szerencsére az elektromos autóm is megérkezett, így minden adott volt már ahhoz, hogy csökkentsem a költségeimet és a környezettudatos életmódot még hatékonyabban folytassam.

Még a felújítás előtt a szépségszalonban is mondták, hogy szeretnék csökkenteni a kiadásaikat, de az nem opció, hogy mondjuk olcsóbb termékeket használnak. Mondtam nekik, hogy olvassanak el néhány érdekes cikket a Napelemrendszer.info weboldalán mert lehet, hogy számukra is megoldás lenne egy ilyen berendezés. Nagyon megörültek az ötletemnek és azt mondták, hogy mindenképpen meg fogják nézni.

A következő hónapban, amikor mentem mondták, hogy egy rövid időre be fognak zárni. Egyrészt a felújítás miatt, másrészt megfogadták a tanácsomat és megnézték a Napelemrendszer.info bejegyzéseit és nagyon meggyőzőnek találták. Ők is kitöltötték az űrlapot a napelem rendszer igényléséhez, és rövid időn belül őket is felhívták telefonon. Náluk is megtartották az előzetes felmérést. Mivel a szépségszalon épületének a teteje lapos ezért egy kicsit más konstrukcióra lesz szükség, de szerencsére megoldható a dolog. És ha minden jól megy akkor a felújítás ideje alatt a napelem rendszert is felszerelik náluk.

Nagyon örültem, hogy egy olyan szépségszalonba járok, ahol fontosnak tartják a környezetvédelmet. És annak még jobban örülök, hogy az ismerősöm javasolta a Napelemrendszer.info weboldalát, mert nagyon sok dolgot megtudtam a témáról és, mint szolgáltatás is kiválóak volta