A legszűkebb baráti körömön kívül, bárhová megyek (úgy értem, bármilyen emberek közé), bárkivel találkozok, én mindig rengeteget foglalkozom a megjelenésemmel. Szépségszalonba is ezért járok ilyen rendszerességgel, ezért készülök el csak órák alatt reggelente. Sokan bírálnak érte, de nem érdekel. Mindig imádom pontosan azt a látványt újra és újra előhozni, magamra varázsolni, amit megszerettem egyszer már a tükörben. Így érzem jól magam, én ebben vagyok maximalista.

Csak a legrégebb óta ismert barátaink azok, akik között tényleg minden megjelenés-béli dolgot el tudok engedni. Ehhez mondjuk szeretek olyan programokat szervezni (vagy olyanokra a meghívást elfogadni), ahol más társaságokkal, emberekkel nem futunk össze. Mi sem lehetne erre jobb, mint a Balaton közepe, például? Jó, persze, mielőtt még ráleltem a BalatonPro szolgáltatásaira, amely cég még a tóközépre is bevisz minket egy kis fürdőzésre, is voltak “eldugott” helyen programjaink. Például a minden szempontból jól felszerelt hétvégi házunk a hegyekben. De most eszméletlenül jó programot fogok szervezni a többieknek (minden eddiginél jobbat)!

A BalatonPro-nál tehát lehetséges a vitorlás bérlés kapitánnyal, és azt csinálunk amit csak akarunk a vízen. Egész szezonban 12 hajójuk is van, ami bérelhető, és amelyek 6-tól 12 fő befogadására alkalmasak. Kirándulás- illetve egyéb programcsomagokból is választhatunk, amik mindenféle tevékenységet foglalnak magukba. A legváltozatosabbakat. Privát, két órás vitorlázásra is elmehetünk akár kettesben, a párunkkal. Azt hallottam, hogy ez is önmagában óriási élmény (még nem próbáltam), de nagyobb társaságoknak a több órás dolgok jöhetnek be – bár ez is az én előzetes feltételezésem csak.

Én a hat órás hajóbérléses Relax programcsomagra gondoltam, aminek része, hogy bevisznek a tóra, és ott lehet fürdőcskézni. Eközben hűsítő italokat lehet fogyasztani a hajón, és mindenféle játékok és eszközök is rendelkezésre állnak, olyan “gyerek-felnőtteknek”, mint mi vagyunk. Illetve mi tudunk lenni a barátaimmal, amikor az önfeledtségbe merítkezünk, mert azt valljuk, hogy kár felnőni teljesen. Már látom magam előtt, hogyan fogunk teljesen “megőrülve” játszani a napsütésben, a tó közepén, bömböltetve valami zenét egy vitorláson.

Azt írják – ez utóbbihoz adalékként -, hogy hordozható LCD televízióról és bluetooth hangszóróról is gondoskodnak, de majd mindennek utánakérdezek. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy meglepi legyen-e, de szerintem inkább az a valószínű, hogy egy ilyen jó programot nem fogok leplezni, mert úgyse bírom ki.

Nem értek a hajókhoz, de “a vitorlás bérlés kapitánnyal, vagy anélkül” típusú lehetőségek között olvasom, hogy vannak tengerjáró hajóik is. Mármint ezek pont olyanok, amilyenekkel az Adriát célozza az ember. Nagyszerű gondolat volt úgy érzem belevágni ebbe a Balatonon, mert a magyar tenger egyrészt nem kicsi, másrészt, alig ismerek olyat (maximum ha tengeri beteg az ember az lehet kizáró…), akit ne lehetne ezzel elkápráztatni.

Vitorlás bérlés kapitánnyal – lepjétek meg szeretteteket ezzel, mert biztos értékelni fogja. Kérjétek a BalatonPRO segítségét abban, hogy speciális alkalmak megünneplésében segítsenek, mert írtam, hogy két emberrel is lehet ilyenre menni, és úgy egész más. Azt hiszem, egy kapcsolatot elmélyíteni is így lehet a legjobban – valami egészen különleges dologgal. Remélem tudtam segíteni az ötletadásban, még ha nem is ez volt eredetileg a célom. De nem bírom – látjátok erről beszéltem – magamban tartani, hogy milyen jó is lehet így ez a nyár. Örülök, hogy rátaláltam erre, és miért fosztanék meg másokat az élménytől, azáltal, hogy nem szólok a lehetőségről? Csekkoljátok a BalatonPRO-t, és ha beleszerettek ott a helyszínen, tanuljatok meg akár vitorlázni is velük, mert még ebben is segítenek. Minden, a programleírások között…